Nyomdai szolgáltatások / Nyomdai előkészítés

Nyomdai előkészítés

 

A nyomdai előkészítést megelőzi a sokszorosítani kívánt tervezet elkészítése. Ha mondjuk egy szórólapról van szó, akkor a tervezés során állapítjuk meg először is, hogy milyen szöveget akarunk a kívánt szórólapon látni. Majd meghatározzuk a lap illetve a szöveg színét, később pedig hogy valamilyen formát, vagy esetleg képet megakarunk-e jeleníteni a lapon. Ha igen akkor a kívánt fotót mellékelnünk kell, illetve egyes kiadványokkal foglalkozó cégek vállalják a fotózást, illetve a képi anyagok összegyűjtését, egy megadott témában. Ezután jön a teljes szöveg ellenőrzése, nyelvtani szabályok szemszögéből, majd a tördelés. Miután ezekkel mind elkészültek, a kiadvány teljes megszerkesztése történik, ahol kész formában láthatóvá válik a kívánt munka. Az arculattervezés lehetővé teszi, hogy egyedi desingnal rendelkezzen a sokszorosításban részvett lapunk, ahol is olyan egyszerű műveleteket hajtanak végre, mint a kiemelés, illetve a tördelés, a betűk mérete, és stílusa, és, hogy összességében milyen formák, elemek szerepeljenek még rajta, mellyel érthetőbbé, kívánatosabbá teszik az általunk közölni kívánt információt, vagy terméket. Ezután kiválaszthatjuk a papír minőségét, illetve, hogy milyen nyomdai eljárást szeretnénk alkalmazni. A digitális nyomtatást relatíve „kis" példányszámnál szokták alkalmazni, aminek köszönhetően gyorsan, rövid határidőn belül elkészülhet kívánt kiadványunk, mely közvetlenül számítógépes állományból lett kinyomtatva. A hagyományos eljárást pedig nagyobb példányszámnál szokták alkalmazni. A kinyomtatott példányokat ezután még különböző eljárásokkal tudják még inkább dekoratívabbá, tökéletesebbé tenni. Ilyen technikai eljárás lehet például a laminálás, vagy a lakkozás, illetve a fóliázás, de idetartozik még a vágás, a hajtogatás, a kapcsozás, keretezés, perforálás, ragasztás, vagy akár a spirálozás is. A megoldások tárháza kimeríthetetlen, és ennek csak a képzeletünk szab határt.