Nyomdai szolgáltatások

A nyomdai szolgáltatások köre rendkívül kibővült az utóbbi idők során. Ezzel párhuzamosan szaporodtak a nyomdai szolgáltatásokkal foglalkozó cégek, illetve vállalkozások, melyek egymásra licitálva teszik még elérhetővé nyomdai szolgáltatásukat, gondolunk ilyenkor a kiadványok árfekvésére, illetve, a cégek széles körben való reklámozásukra.

Ezek a társulások nem csak a fizikai menetben kívánnak segítségünkre lenni, hanem a tervezés, és az előkészítés folyamatának kezdeti fázisánál is.

Kezdjük a legegyszerűbb, és talán a hétköznapi emberrel kapcsolatos kiadványok, munkák felsorolásával, bemutatásával.

Ilyen például a szórólap készítése. Először is megadásra kerül a megjeleníteni kívánt szöveg, illetve az alap színek, formák, betűtípusok stb. Fontos lehet azt is megadni, hogy milyen életkorú tábort szeretnék megcélozni hirdetésünkkel, felhívásunkkal, mivel az arculattervezés folyamán ez igen nagy segítséget nyújthat a szórólap megszerkesztőinek. Bármit megjeleníthetünk a szórólapunkon, bármilyen képet, figurát, alakzatot, a kívánt színben, méretben, elhelyezésben.

A plakátok tervezetének megszerkesztése is hasonló kezdetleges fázisokra osztható fel, itt leginkább a végeredmény méretében van különbség a szórólapoktól.

A prospektusok, és katalógusok szintén az előbb említett fázisokon mennek keresztül, viszont itt a szöveg mennyiségében és minőségében, stílusában vannak eltérések., illetve, a szöveg terjedelmével összefüggésben, ezek általában több lapból állnak.

E kétféle kiadvány között helyezkedik el a meghívó, mely anyaga, és terjedelme kizárólag rajtunk áll, és akár tervezhetünk hozzá egyedi borítékokat is.

Dossziékat és mappákat is már vállalnak a nagyobb nyomdai szolgáltatásokkal foglalkozó cégek.

Ami talán a leginkább széles körben elterjedt és megrendelt szolgáltatás a névjegykártya tervezése, nyomtatása. Itt a legfinomabb anyagtól az egészen már-már műanyagszerű kis kártyácskákat rendelhetünk meg.

Ami pedig a leginkább csak egy bizonyos réteg számára fontos és kívánt szolgáltatás a cd illetve dvd borító készíttetése.