Nyomda-Nyomdaipar

A nyomdaipar története, eredete

A mechanikai sokszorosítás megvalósításának, vagyis a nyomdaipar kialakulásának terve már az ókorban megszületett. A különféle pecsétek és bélyegzők használata már ekkor elterjedt volt. Először még betűket és alakzatokat véstek különböző fémlemezekbe, és a kívánt felszínre rátették, majd ecsettel felvitték a festéket, és már kész is volt a rögtön megismételhető kis szöveg részlet, illetve aláírás. Tehát a nyomdaipar kialakulása már az ókorban elkezdődött.

Majd ezen kezdetleges nyomda eszközök finomodása következtében megjelentek a pecsétgyűrűk, mely végérvényesen a sokszorosítás céljában jött létre, ám az ezekkel ellátott iratoknak különféle jogokat, kiváltságokat biztosított.

Szintén az ókorhoz kötődik, a pénzverés kezdete, mely az általunk ismert nyomtatástól első hallásra távolinak tűnik, ám a sokszorosítás végett, illetve a használt technikát figyelembe véve, egyről beszélünk. Ezeknek a pénzeknek, még csak az egyik oldalára került a felirat, illetve egy embléma, vagy egy portré, és a másik oldalán pedig a szöveg, illetve a figura tükörképe. A pénz alakját tekintve egyik oldala domború a másik homorú volt.

A középkorban a kódexmásolás volt az elterjedt, a technikai eszközök hiánya miatt, mely így csak a kiváltságosoknak tette lehetővé a könyvek, illetve kódexek birtoklását, forgatását.

A fametszés technikájának kialakulását követően mennyiségi javulás következett be. Az alakzatok, és betűk felvitele csak az egyik oldalra volt lehetséges, ezért a lapokat kezdetben összeragasztották a hátlapjuknál. A fametszetek csak a rájuk vésett betűket, és képeket voltak képesek rögzíteni a papírra, később az ötvösmesterségnek köszönhetően, a betűket fémből öntötték ki, s így a forma élettartama már jócskán megnőtt. Ezt követte, mikor a betűket már nem rögzített formához kapcsolódtak, hanem a helyüket variálni lehetett. Az első nagy kiadvány, mely sokszorosításban megjelent a biblia volt, mely a reformáció által hirdetett anyanyelvűséghez köthető, így hazánkban Károli Gáspár Vizsoly mellett kezdett neki a sokak számára elérhetővé tett Biblia nyomtatásához.

Nyomda ma

Viszont már a nyomda ipar már korszerű technológiával rendelkezik, így a fentebb említett kezdetleges nyomdaipar - i módszereket már csak a szegényebb területeken használják.

A mai nyomdai -i szolgáltatások lehetővé teszik az olyan termékek előállítását, mint a digitális fénymásolás, sokszorosítás, molinó, plakát, ...stb elkészítését. Ráadásul a nyomda személyzete ahová betérünk képzettek, és számos nyomdai előkészítő program ismeretével jeleskednek.