Szórólap
Szórólapok elkészítésénél, megrendelésénél elsősorban nem a minőség, hanem a mennyiség szokott dominálni, hiszen a cél, hogy minél szélesebb körben elterjedjen az adott szolgáltatás, illetve az eladásra szánt termék stb. A legegyszerűbb figyelemfelkeltő módszereket alkalmazhatjuk. Élénk színekkel jeleníthetjük meg a szövegeket, kiemelést alkalmazhatunk, vagy csupán elég a lap színét megváltozatnunk. Ezen termékek kivitelezése alapszolgáltatásként van feltüntetve, minden egyes nyomdai szolgáltatással foglalkozó vállalatnál.
A szórólap általában egy lapból szokott állni, ebből kifolyólag a cél, hogy minél tömörebben legyen megfogalmazva az információ, illetve, hogy meglehetősen figyelem felkeltő legyen, ezzel aktivitást váltson ki a szórólapot olvasóból. Bármilyen terméket és szolgáltatást tudunk reklámozni szórólap formájában, emellett pedig igen megszokott az is, hogy a szórólap témája nem más mint egy esemény, egy nagyobb tömegmegmozdulás, egy cselekésre sarkalló üzenet, akár legyen szó egy politikai párt rendezvényére való meghívásról, vagy akár egy község, vagy egy kisebb város rendezvényére való meghívásról.
Kultúrális programokat is szoktak hirdetni, itt pedig legyen szó akár egy új kiállításról, vagy akár nagyobb szabású rendezvényről. A szórólapok minden egyes szférában elterjedtek, és alapfeladatuk az általunk szolgáltatott információ széles körben való elterjesztése.
Manapság már a legtöbb boltban megvásárolható termék rendelkezik szórólappal, és még akkor is képesek saját magukat hirdetni, és a szórólap formájában megjeleníteni terméküket, hogyha az már mindenki számára közismert, elfogadott tény, hogy létezik az a bizonyos készítmény. A reklámozás legalapvetőbb, és legkézenfekvőbb módszere a szórólapok terjesztése, és ezzel az eszközzel élnek is a céltudatos vállalkozások.
A szórólapok készítése is különféle kiadványszerkesztői programban történik.